Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility 20 ÉVES A METU, DR. KIRÁLY ZSOLT PHD TÖRTÉNETE | Budapesti Metropolitan Egyetem

20 ÉVES A METU, DR. KIRÁLY ZSOLT PHD TÖRTÉNETE

A Budapesti Metropolitan Egyetem 20 éves lett! Rengeteg emlékezetes esemény történt ez idő alatt, ezek közül néhányat szeretnénk felidézni veletek közösen. Egy időutazásra invitálunk benneteket jelenlegi és alumni hallgatóink, oktatóink és munkatársaink történeteivel. Tartsatok velünk! Ismerjétek meg Dr. Király Zsolt PhD oktatónk történetét! 



Hogyan kerültél a METU-ra? 

Váratlanul és gyorsan, épp egy olyan három éves időszak után, amely alatt háromszor váltottam munkahelyet azzal a céllal, hogy végre eljussak oda, ahol hagynak nyugodtan alkotni, vagy legalábbis teret adnak ennek. Végül 2016 októberében egy mentorom - aki egyébként a PhD témavezetőm is volt korábban - kötött össze a METU Üzleti Tudományok Intézetének akkori vezetőjével, Baranyai Zsolttal, akit szintén ismertem még egyetemista koromból. Mondhatni gyorsan közös nevezőre jutottunk, hiszen ennek hatására következett be a negyedik váltásom és 2017 február elejétől már a METU fedélzetét erősítem.  

 

Mi volt az első élményed a METU-val? 

Még a hivatalos kezdésemet megelőzően 2017 januárjában egy oktatói nap, amelyen úgy éreztem magam, mint Alice Csodaországban. A korábbi munkahelyeimen tapasztaltaktól merőben eltérő, friss, pezsgő és igazán hasznos élményben lehetett részem. A kollektív gondolkodás és alkotás, az oktatói tapasztalatcserék, a marketing team indikátorokra épülő felvételi kampánybeszámolója teljesen lenyűgözött, azt éreztem, hogy "megérkeztem", s hogy ilyen profizmust máshol - mármint korábbi munkahelyeimként szolgáló felsőoktatási intézményekben - még nem tapasztaltam. Azóta persze sok minden változott, de az az élmény nagyon meghatározó maradt. 

 

Mesélnél egy (vagy több) meghatározó élményt az egyetemmel kapcsolatban? 

Amit kiemelnék az inkább egy élménysorozat, amit két személynek köszönhetek: Saághy Ágnesnek és Szabó Szilviának. Velük egy teamben lenni, együtt gondolkodni, dolgozni, alkotni, építkezni igazán nagy kincs. Olyan szakmaiságot, szakmai alázatot, elhivatottságot, emberi hozzáállást, amelyeket ők képviselnek nagyon ritkán tapasztalni. Ráadásul az, hogy az értékrendünk és szemléletünk ennyire közel legyen egymáshoz, igazán ritka és kegyelt állapot. Mindig hálás leszek nekik, s nem csak a METU-n és azon kívül elért közös eredményeink és sikereink - Igazgyöngy-díj, ICF Gift of Coaching Award, HR BEST díj ezüst fokozat - miatt, hanem azért is, ahogyan emberként kapcsolódhattunk, kapcsolódhatunk egymáshoz.  

 

Hogyan látod a METU jövőjét 5-10 év múlva? 

Nagyon nehéz megválaszolni egy ilyen gyorsan változó, turbulens világban, hogy mi lesz 5-10 év múlva egy egyetemmel, hiszen azt is nehéz megmondani, hogy jövőre mi lesz. Amit azonban nem nehéz megjósolni, az az, hogy óriási kihívásokkal szükséges megbirkóznia a felsőoktatásnak, s ez alól a Budapesti Metropolitan Egyetem sem kivétel. Ugyanakkor rengeteg potenciált látok intézményünkben. A kérdés, hogy tudunk-e, illetve fogunk-e élni bátran ezekkel a lehetőségekkel. Ha a METU továbbra is arra törekszik, hogy minél több oktatója bírjon aktív piaci tapasztalattal, ha jelentősen erősíti az aktív, gyakorlati haszonnal bíró win-win megközelítésre épülő vállalati és egyéb piaci kapcsolatait, ha hatékonyan tud élni az üzleti és kreatív ipari (művész) karok közötti együttműködésben lévő szinergiákkal, ha bátrabban felvállalja a myBRAND koncepciót és bátrabban innovál egy nehezen mozduló ágazatban, akkor sikeres egyetem-vállalattá / vállalat-egyetemmé nőheti ki magát. 

 

Mit gondolsz, miben rejlik a METU sikere? 

A siker sokféle módon, sokféle szempont alapján és sokféle pozícióból nézve értelmezhető. A saját elvárásaim, tapasztalataim és sikerértelmezésem alapján a METU az elmúlt években a sikeressé válás kapujába érkezett meg. A nagy kérdés az, hogy belép-e ezen a bizonyos kapun... 

2021. 09. 29.

Hírek

Üzlet
Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretében a 2023-24 tavaszi szemeszterben elindult egy online teljesíthető, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Keretrendszer elvei alapján felépített „Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe” kurzus 11 partneregyetem összefogásában...

fenntrathatóságicsempe

Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretéb …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

sorredncsemplány

Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Művészet
Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának filmje Camera Justita díjban részesült a 'Movies that Matter' fesztiválon, Hágában.

mkkcsemp

Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának fil …

Művészet
Művészet
A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokumentum- és animációs filmrendező, a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció szak főállású oktatójának Kék Pelikan című filmje 2024...

kekpelikancsemp

A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokume …

Művészet
Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagyás után, újraindult a RádióMETU, a hallgatók rádiója! A megújult szerkesztőség Molnár Geryt főszerkesztőnek, Hornik Dominikot főszerkesztő helyettesnek választotta...

radiometucsemp

Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagy&aac …

Művészet
Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alkalmából kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes festőművész, egyetemünk oktatója...

urayszépfalvi

Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alka …

Művészet
Üzlet
Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!_

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvételi rangsorodban jó döntést hoztál, mert nálunk: Az egyedülálló myBRAND oktatási módszertanunkat követve tanulhatsz, pontosabban építheted fel saját szakmai portfóliódat, mely vonzó lesz a munkáltatók számára is...

dualis hircsempe

Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!_

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvéte …

Üzlet
Üzlet
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a GIRO Zrt.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a GIRO Zrt. közötti szakmai kapcsolatot együttműködési megállapodással erősítette meg a két intézmény...

girocsemp

Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a GIRO Zrt.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a GIRO Zrt. közötti …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...