A Budapesti Metropolitan Egyetem 20 éves lett! Rengeteg emlékezetes esemény történt ez idő alatt, ezek közül néhányat szeretnénk felidézni veletek közösen. Egy időutazásra invitálunk benneteket jelenlegi és alumni hallgatóink, oktatóink és munkatársaink történeteivel. Tartsatok velünk! Ma ismerjétek meg Pancsa Emese alumni hallgatónkat! 

 

Hogyan kerültél a METU-ra? Miért választottad a METU-t? 

A METU-val már zavarba ejtően hosszú a kapcsolatunk. 2009-ben, az érettségi után először turisztikai szakembernek készültem. A TDM – turisztikai desztinációs menedzsment –, egy alulról szerveződő, pozitív gazdasági spirál indukálásának lehetősége magával ragadott. A közgazdász diplomát adó képzést nagyon intenzív egyetemi jelenlét kísérte, kutató műhelyek, TDK – nagyon sokat kaptam a mesterektől. A jelentkezésem oka is azoknak a szakembereknek a listája volt, akikkel akkor Heller Farkas Főiskola név alatt megismerkedhettem. Az utolsó években a projektmenedzsment feladatokban azonban egyre több kreatív, kiegészítő feladatot vállaltam magamra, mint mondjuk egy turisztikai koncepciónál az alaprajz készítése és a funkciók vizsgálatán keresztül visszaellenőrzése annak, valóban milyen kapcsolatok, rendszer, hálózat szükséges a projekt leghatékonyabb kidolgozására. A szakmai gyakorlatomat értelmileg sérült gyermekkel foglalkozó nyári táborban töltöttem az Egyesült Államokban, ez az utazás közvetlen édesapám elvesztése után történt, ezért nagyon sok mindent átrendezett bennem arra vonatkozóan, hogyan szeretném a szakmai tudást, a szociális érzékenységemet hasznosítani. Mikor hazatértem, már biztos voltam a továbbtanulási ambícióimban, a komplex probléma megoldáshoz most a művészeti irányt, az alkalmazott művészeteket, a vizuális kommunikációt szerettem volna fejleszteni az eszköztáramban. A diploma után multinacionális cégnél dolgoztam és mellette elkezdtem egy kreatív iskolai továbbképzést, hogy próbára tegyem magam, valóban van-e helyem a kreatív területen. Mivel az első félév után, az iskola kiállítási lehetőséget adott a projektmunkáim bemutatására, úgy éreztem kaptam visszaigazolást ahhoz, hogy újra elkötelezzem magam hosszabb távra, és az Alma Materhez visszatérjek. Ekkor már METU néven találkoztunk újra 2014-ben, amikor környezettervezést kezdtem el tanulni. Ebből az újra egymásra találásból születettek azok a projektek, amiknek köszönhetem, hogy végül Formatervező művész mesterképzésen végezhettem mestereim kezei között 2019-ben. Ma is erős a kapocs közöttünk, hiszen a Breuer Marcell Doktori Iskola Építőművész doktori képzésén két témavezetőm egyike nem már, mint a METU innovációs rektorhelyettese Dr. Kiss Ferenc, aki igazi példakép számomra és folyamatosan lehetőséget teremt arra, hogy az egyetemre visszacsatornázhassam azt, amit az élet, mint útravalót ad nekem a saját szakmai életutamból. 

 

Mi az első emléked a METU-val kapcsolatban? 

Itt is kettéválik az emlékezés, erős emlékeim vannak a TDM időszakról, amikor először hallottam előadni Lengyel Mártont, a HFF rektorát. Hatalmas megtiszteltetésnek éltem meg, miután a könyvét olvashattam a fenntarthatóság és a gazdasági fejlődés összefüggéseiről. A művészeti képzés, amikor visszatértem egy év megerősítőkeresés után, nagy változás volt, más volt az épület, ahol régen közgazdasági előadások folytak, most művészeti workshopoknak, műhelyeknek adtak helyet. Szürreális volt, hogy rövid idő alatt velem együtt mekkorát változott a tér is, vagy nem is változott, de olyan átalakuláson ment keresztül, amiben otthon éreztem magam és tudtam, jó helyre jöttem. A nyitott és támogató közösség, ami fogadott felszabadító volt, és ezt láttam a szaktársaimon is. Mások is voltak „pályaelhagyók”, „pályakeresők”, és itt ez így volt rendben. Értékelték a tapasztalatokat és eszközöket adtak hozzá, hogy ezek feldolgozásából művészetileg is értelmezhető értéket teremtsünk. 

 

Mesélj néhány meghatározó élményedről (legkedvesebb/legviccesebb/legizgalmasabb/legfontosabb) az egyetemmel kapcsolatban! 

A TEMPO névre hallgató projektem bemutatása az OTDK-n Pécsett 2017-ben. Környezettervezőként a tárgykultúra szintjéig is lementünk, de alapvetően belsőépítészeti alapozást kaptunk. Itt másodéves hallgatóként egy olyan okos megoldást, proaktív egészségmegőrző, zenélő kerékpárt mutattam be mérnök barátaim segítségével, ami egyértelműen a formatervezés irányába mutatott. Emlékszem, hogy belsőépítész programban készítettem a TEMPO látványterveit, hiszen azt ismertem. Sok megmosolyogtató „life hack” segített minket az úton. Alig vártam, hogy átadjam a zsűrinek kipróbálásra, de közben rettegtem is, mert nagyon más volt – más voltam én is. Nem fértem be a legtöbb skatujába, ami egyszerre lehet jó és magányos is. Nagy nyitottsággal és szeretettel fogadták a koncepciót és bizalmat szavaztak a megoldásnak. A diplomaosztó alkalmával személyesen jött el Talyigás Judit a Manager Képzés Alapítvány képviseletében átadni nekem a Harsányi István Díjat, amit humánerőforrás management kategóriában kapott a TEMPO, miután közgazdasági szemléletmóddal keretezve a megoldást bemutattam, , mint a jövő irodabútorainak egyike a rekreáció területén. Judit elmesélte, hogy művészeti projekt hozzájuk még sosem érkezett és nagy meglepettséggel, de nyitottsággal fogadták a pályamunkámat - annyira, hogy ezen oknál az átadás személyességéhez is ezt az eseményt kötötték. Óriási megtiszteltetés volt ebbe a világba ilyen módon visszakapcsolódni, és megtapasztalni, hogy ezek a határterületek megkérdőjelezhetőek. Ez a visszajelzés pedig még abban az évben egy TEDx előadáshoz, majd egy hollandiai ösztöndíjhoz vezetett, ahol egy évet tölthettem el. Az egésznek a lehetőséget pedig az a közeg teremtette meg, akiket a METU-n mestereimnek és barátaimnak tudhattam. Amikor Hefkó Miklós témavezetőm órák után is velem maradt a technológiákat egyeztetni, vagy összekötött villamosmérnökökkel a prototípus fejlesztése okán. Az a hozzáállás, amit az egyetemen kaptunk, nagyon összekovácsolt minket. Másik csapatban indultak és a mai napig erős barátságok fonódtak. Mindenkinek ilyen egyetemi emlékeket kívánok. 

 

Tudsz mesélni olyan egyetemi élményekről, tapasztalatokról, amelyek nagy hatással voltak a szakmai karrieredre? 

Ami szakmailag még talán a nulladik pontként említhető, hogy a művészeti képzés elején a Kreatív Karrier ösztöndíj-pályázatra jelentkeztem. Sokan aggódtak értem, hogy édesapám elvesztése utána a művészeti képzésbe belekezdeni, és nem tovább menni a közgazdasági vonalon - komoly kockázat és talán valami féle menekülés. Én azonban éreztem, hogy egy fontos egyensúlyt alakítok ki azzal, ha környezettervezéssel és alkalmazott művészetekkel foglalkozni kezdek a gazdasági alapozás után. Így mutattam be a pályázaton a TEMPO prototípusára gyűjtve, elmondtam, miként látom a saját életutamat. Kaptam egy fontos visszaigazolást és önbizalmat ahhoz, hogy belevághassak a kivitelezésbe. Ez az ösztöndíj is a METU belső rendszerének egy fontos, támogató mérföldköve, azoknak a hallgatóknak, akik kicsit szembe szeretnének menni azzal, amit természetesen a legjobb jóakarás mellett, de a külvilág másként lát. 

Szintén nagy hatással volt rám, amikor felkértek a mesterdiploma átadó ünnepség búcsúbeszédére. Azokban a percekben nagyon sok mindenkinek tudtam köszönetet mondani. A családomnak sem meséltem el, hogy meglepetés legyen az én titkos küldetésem. Sokan jöttek oda hozzám más szakokról is, hogy megköszönjék a soraimat. Igazán megható volt, mert azt éreztem, abban a beszédben sikerült egyként együtt lennünk. Nagyon szép lezárása volt ennek a meghatározó időszaknak. 

 

Milyen szóval jellemeznéd leginkább az egyetemen töltött éveidet? Fejtsd ki! 

Intenzív önismeret, tudásbázis, lehetőséghalmaz - hosszú és végtelen asszociációlistát tudnék építeni, de bízom benne, hogy a fentebbi, hosszas betekintések nemcsak a szakmai, de a lelki utamba is adnak egy keretet. 

 

Mit üzennél most az egyetemista énednek? 

Hálás vagyok az útért a kihívásokkal együtt is, ezért csak támogatást és bátorságot kívánnék. Talán kevesebb aggodalmat? De közben azok a kétségek, amik jöttek, mindig eredményeztek hozzáadott értéket még akkor is, ha éppen nem építettük be egy-egy kanyar eredményeit. Látom, miken kell dolgoznom és változtatnom az életben, de ezek lehet most időszerűek. J Ps. „Játszva tanulni, tanulva játszani.” 

 

Ha egy időkapszulában visszautazhatnál az egyetemi diákéveidhez, van valami, amit máshogy csinálnál, megváltoztatnál? 

Igazából nincs, tudom mivel van dolgom még, de ennek nem mennék elébe. Szeretem, ahol vagyok. 

 

Mit gondolsz, mi a METU szuperereje? 

Elhivatottság és szakmai alázat, ami közösség építő erejével párosul. 

 

Milyen szupererőt köszönhetsz az egyetemnek? 

Szakmai és soft skillek felismerését, tudatosítását és alkalmazását ahhoz, hogy értéket tudjak teremteni. Szemléletmódot a jó ügyek tudatos támogatására, stratégiai szintű átgondolására és javaslattételre a változásban. 

 

Mi a legnagyobb tanulság, amire a METU megtanított? 

A készségek és az értékek nem egymásból következnek, hanem egymást támogatva működnek. 

 

Hogyan látod a METU jövőjét 5-10 év múlva? 

Bízom benne, hogy egyre szélesebb körben tudják a szemléletmódjukat, az egyénre hangolt, odafigyelő tehetséggondozást skálázni, miközben megőrzik azt a személyességet, amitől igazán működik. Kívánom, hogy egyre szélesebb skálán kitárhassa a szárnyait az infrastruktúrát tekintve. Hollandiai tanulmányaim alatt láttam, mit tud hozzátenni az egyetemhez a széles szolgáltatási paletta, műhelyek, berendezések és kiegészítő szolgáltatások (sport, egészség, étkeztetés) tekintetében. Azt a szakmaiságot és alázatot, amit azonban az itthoni mesterek nyújtottak, nem lehetett máshoz mérni, pótolni. Így, én ebből az irányból kiindulva, a mesterek köré kívánok, nekik is egyre rugalmasabb és széleskörű lehetőséget arra, hogy hazai és nemzetközi diákoknak is a legtöbbet át tudják adni abból, ami bennük van. Mindezt pedig interdiszciplináris, karok közötti integrációban, egyre több közös projektben és nagyobb átjárhatósággal. Azt kívánom a METU-nak, hogy olyan co-working terekben támogathassák a diákjaikat, amiben az átjárhatóság olyan lehetőség, amivel a diákok élni is szeretnének és látják, hova juttathatja őket. 

2021. 10. 15.