Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility „Az a célom, hogy a szakma gyakorlati élethelyzeteire készítsem fel a hallgatóimat” | Budapesti Metropolitan Egyetem

„Az a célom, hogy a szakma gyakorlati élethelyzeteire készítsem fel a hallgatóimat”

 Kérdezd a mentort! sorozatunk következő interjújában Dér Csaba Dezső válaszol Kiss Diána, a Kommunikáció és médiatudomány szak nagykövetének, kérdéseire. Az interjúból megtudhatod, hogy Dezsőt hogyan inspirálják a hallgatói és, hogyan válnak idővel baráttá, kollégává vagy éppen üzleti, szakmai partnerré. 




Kiss Diána: Történelem szakon végeztél, hogyan kötöttél ki a marketing és kultúra világában?  

Dér Cs. DezsőValójában nemcsak történelem szakon végeztem. Párhuzamos képzéses voltam (ami azt jelenti, egy időben két felsőoktatási intézményben tanultam nappalin): ELTE Bölcsészkarának Történelem szakja mellett az akkor Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Közigazgatástudományi Karán is tanultam. Szükséges volt, mert az egyik énem valóban bölcsész, szereti a humán dolgokat, a kritikai gondolkodást, az eredeti források megismerését, és szintetizálását, valami új alkotását. A másik énem viszont a menedzsment ismereteket igényelte, a matek és a pénzügyek gyakorlatát, (én pl. kifejezetten szerettem a könyvelési ismereteket), valamint a kommunikációt. Nagyjából egyidőben végeztem a két egyetemen, és utána a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában kötöttem ki, ahol az intézményben, illetve annak jogutódjában a nemzeti kulturális emlékéveket hazai és nemzetközi szinten koordináló és kommunikáló szervezeti egység vezetője lettem, és ezt a munkát 6 teljes éven át űztem főállásban. 

 

K.D.Hogyan kerültél a METU-ra? Ha jól tudom először nem is oktatóként kerültél kapcsolatba az egyetemmel, hogy történt ez, mi változott az évek alatt az egyetemen és benned (akár oktatási módszer, akár személyes fejlődés)?   

 

D.Cs.D.Major Szilvi, a KC vezetője keresett meg, és kért arra, hogy kommunikációs területre fogadjak gyakornokokat magam mellé. Emellett elhívott oktatni is a BKF-re, ami nagyon megtetszett nekem, és mivel ekkor már lassan befejeztem a PhD tanulmányaimat, ezért az oktatás, mint főállású tevékenység mellett döntöttem. Az oktatói munka mellett hoztam magammal az én eddigi gondolkodási irányomat, egyfajta humán marketinget, amit Arts & Business néven lehetne összefoglalni. Ezen a néven egyébként szakirányú továbbképzést is indítottunk a BKF-en. 

 
Az évek alatt sok minden változott meg bennem, amit a METU-nak, a kollégáknak és a hallgatóimnak köszönhetek. Sokkal nyitottabbá váltam, rugalmasabbá, és érdeklődőbbé újszerű dolgok, gondolkodásmódok iránt. 
 

Sokan azt mondják, hogy mindig nehezebb új tantárgyakat tanítanod azzal szemben, mint amiket már régen tanítasz. Abszolút logikusnak tartom ezt, ugyanakkor én képtelen vagyok mindig ugyanazt, sablonanyagokat oktatni a hallgatóknak. Minden félévben újragondolom a tematikákat, mindig újabb és újabb projekteket hozok be, újabb és újabb szakmai partnerekkel dolgozunk együtt az órán a MyBrand szellemében. Az aktuális trendeket igyekszem beépíteni a kurzusokba, és szimulálni az adott szakterület kihívásait: gyakorlatias tantárgyakat tanítok, az a célom, hogy a szakma gyakorlati élethelyzeteire készítsem fel a hallgatóimat. 

 

K.D.Marketing Műhely vezetője is vagy, mit jelent ez számodra, hogyan indult a műhely, mit adott neked ez a közösség?  

 

D.Cs.D.: Jó pár éve történt már, hogy Rekettye Gábor barátomtól és kollégámtól átvettem a Marketing Műhely vezetését. Valójában, egy olyan „csapatot” akartam faragni, amelyből tükröződik az egyetem szellemisége: a sokszínűség, a nyitottság, a gyakorlatban is hasznosítható tudás. Az évek alatt kiforrott egy komoly értékkel bíró közösség, akik számára a részvételhez való motivációt semmi más nem jelentette, mint maga a műhely neve és a tagjai. Ezért lettek többéves tagjaink, olyanok, akik a diploma után is bejártak, dolgoztak a feladatokon és – ami a legjobb – tanították tovább az újakat. Valójában nincs lemorzsolódásunk. Akik már nincsenek hivatalosan a műhely kötelékében, azok is tagjai a közösségnek. 
 
Vannak örökös tagjaink, akik ott lehetnek a műhelytalálkozókon, vannak, akik oktatják a többieket. A műhely egy hierarchizált szervezet is, saját belső szabályzattal, amely tartalmazza a műhely alapvető értékeit és ehhez történő megfelelést vár el a tagjaitól. A Marketing Műhely ráadásul, olyan partnerekkel, illetve projekteken dolgozik, amelyek egy leendő munkáltatónál teljesen biztosan pluszpontot jelent. Erről folyamatosan kapom a megerősítést a volt műhelyesek által. Nekem a műhely a szűkebben vett METU közösségem, a csapatom, ahol minden csapattagra kiemelten figyelek. A műhely örökös tagjai pedig már barátaim, kollégáim vagy éppen szakmai, üzleti partnereim. 

 

K.D.: Hogyan fejleszted magad és maradsz naprakész a munkádban? Mik a terveid a jövőre? Hogyan éled meg a jelenlegi helyzetet, mi változott az életedben, a munkádban? 

 

D.Cs.D.A változó világban a motiváció számít leginkább, legalábbis én így gondolom. Számomra a frissességet, a szakmai életerőt maguk a hallgatók, illetve a kollégák biztosítják. Minden órám egyfajta kihívás, vajon, hogy fog sikerülni, milyen pluszt kapok és mit tudok adni érte? Nem az ismeret, hanem a közeg számít, a hangulat, egy-egy viccelődés, a kamerák felkapcsolása, a beszólások, a hihetetlenül jól sikerült kiselőadások, mind-mind feltöltenek. Számomra sokkal jobb lenne a személyes oktatás, de így megtalálom azokat az apró mozzanatokat, amikből tudok töltekezni, és ha tudok, próbálok én is segíteni másokat a töltekezésben. Papp-Váry tanár úr jegyezte meg nemrég, hogy nálam még a mellékhelyiségekben is marketing könyveket lehet találni, és ez így van. J Ha tudok töltekezni, van bennem spiritusz, akkor tudok fejlődni, fejleszteni magamat. A METU könyvtárat eddig is gyakran használtam, és a pandémia ideje alatt is folyamatosan megkeresem a kollégákat mindennemű dologgal. Sok-sok könyvet olvasok – többségében digitális formátumban. Ugyanakkor nem csupán oktató vagyok. A Marketing Műhellyel, illetve azon kívül is számos projektben dolgozom, azóta is, hogy a METU főállású oktatója lettem. Ennek köszönhetően nem csupán a szakirodalom az, ami a szakmai naprakészségemet biztosítja, hanem a szakmai partnerségeim, együttműködéseim és munkáim. Nem bírok olyan témáról beszélni, olyat oktatni, amit én nem csinálok, vagy legalább csináltam. Tervem pedig a jövőre is, mint mindig: a végtelenbe és tovább. J 

2021. 03. 12.

Hírek

Üzlet
Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretében a 2023-24 tavaszi szemeszterben elindult egy online teljesíthető, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Keretrendszer elvei alapján felépített „Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe” kurzus 11 partneregyetem összefogásában...

fenntrathatóságicsempe

Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretéb …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

sorredncsemplány

Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Művészet
Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának filmje Camera Justita díjban részesült a 'Movies that Matter' fesztiválon, Hágában.

mkkcsemp

Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának fil …

Művészet
Művészet
A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokumentum- és animációs filmrendező, a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció szak főállású oktatójának Kék Pelikan című filmje 2024...

kekpelikancsemp

A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokume …

Művészet
Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagyás után, újraindult a RádióMETU, a hallgatók rádiója! A megújult szerkesztőség Molnár Geryt főszerkesztőnek, Hornik Dominikot főszerkesztő helyettesnek választotta...

radiometucsemp

Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagy&aac …

Művészet
Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alkalmából kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes festőművész, egyetemünk oktatója...

urayszépfalvi

Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alka …

Művészet
Üzlet
Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvételi rangsorodban jó döntést hoztál, mert nálunk: Az egyedülálló myBRAND oktatási módszertanunkat követve tanulhatsz, pontosabban építheted fel saját szakmai portfóliódat, mely vonzó lesz a munkáltatók számára is...

dualis hircsempe

Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvéte …

Üzlet
Üzlet
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a GIRO Zrt.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a GIRO Zrt. közötti szakmai kapcsolatot együttműködési megállapodással erősítette meg a két intézmény...

girocsemp

Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a GIRO Zrt.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a GIRO Zrt. közötti …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...