Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Beszámoló a FORESIGHT projekt „Időközi” konferenciáról | Budapesti Metropolitan Egyetem

Beszámoló a FORESIGHT projekt „Időközi” konferenciáról

Milyen lesz a Világunk a jövőben?

A FORESIGHT ERASMUS+ felsőoktatási innovációs projekt keretén belül, 5 európai egyetem együttműködésében 2020. június 5-én került sor az „Időközi” (Mid-way) konferencia megrendezésére. Az esemény házigazdája a Budapesti Metropolitan Egyetem volt. Tekintettel a járványügyi helyzetre, a konferencia online térben került megrendezésre. 

A rövid rektori köszöntőt követően a projekt vezetője, Oguz Demir (isztanbuli Ticaret Egyetem) ismertette az eddigi legfontosabb eredményeket. Ezek közül kiemelte a 2019. őszi, majd a 2020. januári egy-egy hetes tilburgi és antwerpeni intenzív tanári és hallgatói tréningeket, amelyeknek a partneregyetemek adtak helyszínt. Ezek keretébenegyetemenként 5-5 oktató és 20-20 hallgató tett szert elmélyült ismeretekre és speciális kompetenciákra a jövőkutatás területén, csapatmunkában közös projekteken dolgozva.

Ezt követően sor került a felvezető előadásokra három nemzetközileg elismert szakértő jóvoltából. 

Prof. Dr. Szántó Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetemről a „Társadalmi jövő” (Social futuring) fontosságáról beszélt, amely egy újfajta, multidiszciplináris megközelítése a problémának. Egyben holisztikus áttekintést adott arról, hogyan tudjuk mérni egy társadalmi entitás képességét stratégiai terv alkotására saját maga fenntartása és jövője érdekében, miközben megpróbálja minél szélesebbre venni a célkitűzéseket környezete életkörülményeinek javításáért, bevonva abba a környezetében élőket is. 

Prof. Dr. Oscan Saritas a moszkvai Gazdasági Egyetem szakértője „Hogyan formálhatjuk a jövőnket a koronavírus után” címmel tartott érdekes, sokszínű előadást a témáról.

A harmadik előadó Patrick van der Duin, a hollandiai Technológiai Trendkutató Központ vezetője tartotta, aki a COVID-19 vírus utáni lehetséges jövőképeket vázolt fel hazája vonatkozásában.

Ezt követően a partneregyetemek képviselői mutatták be a projekt és egyben a jövőkutatás, elemzés fontosságát az akadémiai, az iparági szereplők, valamint a projektben résztvevő diákok és tanárok szemszögéből. 

A projekt záró programelemeként a projektben kifejlesztésre került online platform bemutatására került sor, amelynek a felelőse a Budapesti Metropolitan Egyetem.

Az eseményt több mint százan követték az online színtérben és ezzel párhuzamosan az egyetem YouTube csatornáján is. 

Az előadások angol nyelven zajlottak.







Patrick van der Duin


Prof. Dr. Ozcan Saritas

Oguz Demir

Prof. Zoltán Oszkár Szántó


How will our world look like in the future? – FORESIGHT project Mid-way conference at METU

Under the FORESIGHT Erasmus+ Strategic Partnership project in the cooperation of five European universities the Mid-way conference was organised on the 5th of June 2020. The host of the event was Budapest Metropolitan University (METU, Hungary). Due to the pandemic situation the conference was held online. 

After the brief welcome speech of the Rector of METU Prof. Oguz Demir from Istanbul Ticaret University presented the most important achievements of the project. He emphasised the significance of the two intensive trainings held in the partner universities; one for the teachers held in November 2019 and another one for the students in January 2020. During these trainings 5-5 teachers and 20-20 students from the partners gained new knowledge and special skills in the field of future research through specific team-work projects.

Then the 3 internationally recognised keynote speakers gave their presentations. First Prof. Zoltán Szántó from Corvinus University of Budapest was talking about the significance of ‘Social futuring’. This is a new, multidisciplinary approach that provides a holistic view to measure a social entity’s ability to strategically plan for and sustain itself into the future while attempting to maintain the broad goal for its constituent members of achieving a “good life”. 

Prof. Dr. Oscan Saritas from the Higher School of Economics, Institute for Statistical Studies and Economics of Knowledge / Department of Educational Programmes, Moscow gave an exciting and comprehensive analysis on ‘Designing the future in the time of pandemic: Knowns, Unknowns & Wild Cards’. 

The third keynote speaker was Patrick van der Duin, Director of the Netherlands Study Centre for Technology Trends, presented four possible post-COVID scenarios related to his country. 

After that the Partners’ speeches took place on ‘How is the content of the project beneficial for the stakeholders, the industrial partners, the academics and the students as the four main target groups?’

Then in the final part of the conference Budapest Metropolitan University, as the responsible partner,  introducednew a new online platform that contains projec-specific content and e-learning materials.

The event was followed by over a hundred visitors via Zoom and the YouTube channel of METU. The language of the conference was English.

2020. 06. 19.

Hírek

Üzlet
Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretében a 2023-24 tavaszi szemeszterben elindult egy online teljesíthető, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Keretrendszer elvei alapján felépített „Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe” kurzus 11 partneregyetem összefogásában...

fenntrathatóságicsempe

Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretéb …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

sorredncsemplány

Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Művészet
Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának filmje Camera Justita díjban részesült a 'Movies that Matter' fesztiválon, Hágában.

mkkcsemp

Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának fil …

Művészet
Művészet
A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokumentum- és animációs filmrendező, a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció szak főállású oktatójának Kék Pelikan című filmje 2024...

kekpelikancsemp

A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokume …

Művészet
Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagyás után, újraindult a RádióMETU, a hallgatók rádiója! A megújult szerkesztőség Molnár Geryt főszerkesztőnek, Hornik Dominikot főszerkesztő helyettesnek választotta...

radiometucsemp

Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagy&aac …

Művészet
Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alkalmából kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes festőművész, egyetemünk oktatója...

urayszépfalvi

Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alka …

Művészet
Üzlet
Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!_

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvételi rangsorodban jó döntést hoztál, mert nálunk: Az egyedülálló myBRAND oktatási módszertanunkat követve tanulhatsz, pontosabban építheted fel saját szakmai portfóliódat, mely vonzó lesz a munkáltatók számára is...

dualis hircsempe

Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!_

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvéte …

Üzlet
Üzlet
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a GIRO Zrt.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a GIRO Zrt. közötti szakmai kapcsolatot együttműködési megállapodással erősítette meg a két intézmény...

girocsemp

Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a GIRO Zrt.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a GIRO Zrt. közötti …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...