Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Karrierváltás: Hogyan lehetek ŰRgrafikus? | Budapesti Metropolitan Egyetem

Karrierváltás: Hogyan lehetek ŰRgrafikus?

Karrierváltás: Hogyan lehetek ŰRgrafikus? 

 

Hátrányt jelent-e, ha nem pont a gimi után vágunk bele egy művészeti képzésbe? Nyilván erre nem lehet egy egyértelmű igent, vagy nemet válaszolni. Megvannak a hátulütői, de olyan előnyökkel is járhat, amire elsőre talán nem is gondolnánk. 

METU Művész leszek! podcastjának harmadik epizódjában Kovács Vera grafikussal beszélgettünk. 


 Kovács Vera, a METU Művész leszek! podcast vendége


Kovács Veronikának – Verának, mert a Veronika túl kedves szerinte – nem a grafika az első szakmája, de ez az, amiben megtalálta magát. Mielőtt a METU tervezőgrafika alap- majd mesterszakára keveredett volna, Vera visual merchandiser-ként dolgozott több nagy divatmárkánál, amivel elvolt úgy-ahogy, annak ellenére, hogy a vége felé már nem igazán érzett a munkájában kihívásokat. Mígnem egy nap a főnöke be nem jelentette, hogy a cég, aminél dolgoznak, kivonul Magyarországról, így meg fog szűnni a munkahelyük, viszont mindannyiukat megtámogatják egy átfogó, több alkalmas karriertanácsadással. 

„Mondtam a tanácsadónak, hogy nagyon szeretek festeni. Legközelebbre be is vittem pár munkámat, neki tetszett, és ő ajánlotta METU-t, azonban ekkor már csak egy hét volt hátra a jelentkezési határidőig. Gondoltam lesz, ami lesz. És most itt vagyok.” 

Verát első próbálkozásra felvették a METU-ra, de az első évek nem voltak könnyűek. 

„A BA mellett 40 órában dolgoztam, nem mondom, hogy nem volt nehéz, de nem bánom, hogy így történt, mert nagyon megtanultam beosztani az időmet. Most a mester mellett már grafikusként dolgozom, sokkal több időm van így az egyetemi projektjeimre, és ezt az időt nagyon jól ki is tudom használni. Ez meglátszik a munkáimon is.” 



Vera az a típusú alkotó, aki valóban képes szinte minden ébren töltött óráját munkával tölteni. Természetesen a művészek közt nem ritka ez a fajta megszállottság, de az emögötti miértek mégis nagyon különböznek. 

„Mire én elkezdtem az egyetemet, már volt mögöttem 10 év munkatapasztalat, és emiatt sokkal jobban tudom értékelni, ami most van. Mert tudom milyen, amikor rossz bemenni a munkahelyre, és már azt is tudom, hogy milyen, amikor este 9-kor az agyadba beleültetődik, hogy te most betűt fogsz tervezni, és igen, odaülsz, és hajnali kettőig tervezed a betűt. 

Vera útját természetesen ennyi befektetett munka után számos siker szegélyezi. Ő nyerte tavaly a Vylyan Bogyólé Borcímke pályázatát, és az utóbbi három évben számos rangos plakátkiállításon szerepeltek a művei, ráadásul – ami új fejlemény az epizód felvétele óta – vissza is hívták a METU-ra, de persze nem pótvizsgázni, hanem ezúttal már tanítani a tervezőgrafika szakon.  

Az epizód csúcspontja, és egyben Vera előretörő karakterét a legjobban lefestő történet a hobbijához kapcsolódik: Vera amatőr csillagász, aki éjjel, ha már tényleg nincs min dolgoznia, összeszereli a távcsövét, és az éjszakai égboltot csodálja. Ez a szenvedélye vezette el az egyik legfontosabb szerelemprojektjéhez: egy egyetemi arculattervezési feladatot messze túlteljesítve, egy 140 oldalas arculati kézikönyvet készített a Planetárium számára. 


METU hallgató Kovács Vera Planetárium számára készített arculata

A Planetárium Vera által tervezett arculati kézikönyv részlete. Forrás: verakovacsgraphic.hu/planetarium/  


Az elkészült 140 oldalas arculati kézikönyv rövidített változatát Vera a Planetáriummal is megosztotta, felajánlva, hogyan nagyon szívesen bemutatná a többi részét is, hogy a Planetárium a gyakorlatban is használhassa. Megkeresésére előszőr nem érkezett válasz - de Vera nem adta fel ilyen könnyen. 

„Írtam egy szinttel feljebb, az önkormányzatnak. Leírtam, hogy a fényszennyezés miatt egyre kevésbé láthatjuk a városban a csillagokat, és lassan a Planetárium lesz az utolsó hely, ahol még felnézhetünk az égre…” 

Vera planetáriumos sztorija természetesen itt nem ér véget - ha kíváncsi vagy, meddig ment el Vera, hogy komolyan fontolóra vegyék az arculati tervét, meghallgathatod a teljes adást a Spotify-on, Apple podcast-en, vagy Google podcast-ten! Ha pedig más pályakezdő alkotókra is kíváncsi vagy, a felsorolt platformok valamelyikén iratkozz fel a Művész leszek! podcast csatornára. 



Ismerd meg a METU művészeti képzéseit! 

2022. 08. 23.

Hírek

Üzlet
Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretében a 2023-24 tavaszi szemeszterben elindult egy online teljesíthető, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Keretrendszer elvei alapján felépített „Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe” kurzus 11 partneregyetem összefogásában...

fenntrathatóságicsempe

Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretéb …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

sorredncsemplány

Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Művészet
Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának filmje Camera Justita díjban részesült a 'Movies that Matter' fesztiválon, Hágában.

mkkcsemp

Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának fil …

Művészet
Művészet
A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokumentum- és animációs filmrendező, a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció szak főállású oktatójának Kék Pelikan című filmje 2024...

kekpelikancsemp

A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokume …

Művészet
Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagyás után, újraindult a RádióMETU, a hallgatók rádiója! A megújult szerkesztőség Molnár Geryt főszerkesztőnek, Hornik Dominikot főszerkesztő helyettesnek választotta...

radiometucsemp

Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagy&aac …

Művészet
Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alkalmából kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes festőművész, egyetemünk oktatója...

urayszépfalvi

Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alka …

Művészet
Üzlet
Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvételi rangsorodban jó döntést hoztál, mert nálunk: Az egyedülálló myBRAND oktatási módszertanunkat követve tanulhatsz, pontosabban építheted fel saját szakmai portfóliódat, mely vonzó lesz a munkáltatók számára is...

dualis hircsempe

Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvéte …

Üzlet
Üzlet
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a GIRO Zrt.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a GIRO Zrt. közötti szakmai kapcsolatot együttműködési megállapodással erősítette meg a két intézmény...

girocsemp

Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a GIRO Zrt.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a GIRO Zrt. közötti …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...