Kérdezd a mentort! sorozatunk következő interjújában Király Zsolt válaszol Varga Regina, az Emberi Erőforrások BA szak nagykövetének, kérdéseire. Az interjúból megtudhatod, hogy Zsolt, hogyan látja a HR szakma jövőjét, milyen típusú emberek lehetnek sikeresek a megváltozott munkaerőpiacon, mitől lesz minden óra alkotás és hogy miért nem érdemes “sufnituning” megoldásokban gondolkodni. 

 

Varga Regina: Melyek a legnehezebb tényezők a mai modern világban, amivel egy HR-es szakembernek szembe kell néznie? Mi a véleményed a HR szakma jövőjéről?   

 

Király Zsolt: Meggyőződésem, hogy annyi a HR szakmai kihívás napjainkban, hogy ha tételesen vállalkozna bárki ennek megválaszolására, akkor napokig fejtegethetné az egyes válaszpontokat, ráadásul nagyon sokféle szempont és vetület mentén. Ezért inkább az összképet nézve közelítem meg a kérdést.  

 

Ez alapján úgy vélem, hogy a legnehezebb tényező az, hogy a HR szakma soha nem látott dinamikával és komplexitással változik, mert változnia kell. Az oka pedig az, hogy alapjaiban alakul át a munka világa és mindaz, amit ma munkának gondolunk - főként a technológiai fejlődés hatásainak köszönhetően. Beleértve azt, hogy mi a munka fogalma és tartalma, mit tekintünk munkafolyamatnak, mi a munkahely és mi a szerepe (fizikális és átvitt értelemben), mi a HR, hol vannak a határai és mi a szerepe. Összességében tehát a HR identitása és a munka fogalma, a világnak a munkáról alkotott képe az, ami erősen változik. Erre a változásra pedig nem lehet a múlt tapasztalatai és beidegződései alapján reagálni, mert nem vezet sehová, legalábbis nem visz előre.  

 

Ahogyan én látom, elérkezett a diszruptivitás érája, amely a bátor innovátoroknak, a kísérletezőknek, a dobozon kívül (is) gondolkodóknak, az ambiciózus és NEM a szimplán túlélő stratégiát követő „eddig is így volt, jól lesz ez ezután is” szakembereknek és vezetőknek kedvez. Sokaknak ez diszkomfortos és idegen. Nemcsak a HR szakmán belül, de azon kívül is. Éppen ezért gondolom azt a HR szakma jövője kapcsán, hogy a szakma – a már jelenleg is zajló – első lépésként erősen ketté fog válni az előbb említett kétféle mindset mentén, aztán pedig a mai értelemben vett klasszikus HR is el fog tűnni. Hangsúlyozom, nem a funkció fog megszűnni, az fontos marad és talán még fontosabbá is válik, de a jelenleg ismert szakma helyét átveszi egy ökoszisztémában gondolkodó és arra építő, diszruptív humánorientált „vállalkozó” vonal. Egyszerűen azért, mert más nem fog működni. 

 

Rengeteg lehetőséget köszönhetünk neked a HR szakon, milyen céljaid voltak ezen fejlesztésekkel?  

 

K.Zs.: Örülök, hogy így látod, ám egyből tisztázni is szeretném, hogy a lehetőségek nem kizárólag a saját érdemeim. A HR képzések stratégiai és szakmai partnereinek, valamint Dr. Szabó Szilviának, Saághy Ágnesnek és Major Szilviának is igen sok köszönhető. 

 

A kérdésedre válaszolva, mindig kíváncsi voltam, hogy a felsőoktatás nemzetközi gyakorlatából mit lehet tanulni, mit lehet adaptálni itthon. Rengeteget olvastam vállalkozói és HR képzési programokról, őszinte kíváncsisággal kerestem a jó gyakorlatokat, beszélgettem külföldi és hazai kollégákkal, ráadásul formális és informális úton jó pár egyetemre (Mendel, Oxford, Cambridge, MIT, Harvard, Vaasa, Vlerick, Sitki Korcman, Hebrew, IDC Herzliya) is ellátogathattam korábban.  Emellett nemzetközi és hazai üzleti HR konferenciák, HR szakemberekkel és vezetőkkel folytatott beszélgetések révén azt is igyekeztem kideríteni, hogy mire van szüksége az üzleti életnek, a munkaerőpiacnak jelenleg és a közeljövőben.  

 

Az egyik cél az volt, hogy mindezek tapasztalatai beépítésre kerüljenek a HR képzési programunkba, ám mivel a képzési órák száma korlátozott és mindenre nem jutna idő, így szükséges volt kurzusokon kívüli keretekben és formákban is gondolkodni. A másik cél pedig az volt, hogy minél többen, minél változatosabb formában és minél szélesebb és sokszínűbb HR szakmai körrel találkozzatok, hogy láthassátok az üzleti HR szakma valóságát és saját tapasztalat, illetve élmény alapján is minél többet fejlődhessetek, mert annál hitelesebb dolog szerintem nem létezik. 

V. R.: Alkotás. Hogyan, miben nyilvánul ez meg számodra az egyetemen belül?   

 

K.Zs.: Először is abban, hogy a közel két évtizedes felsőoktatási karrierem során a METU volt életemben az első és eddigi egyetlen hely, ahol elegendő bizalmat, autonómiát és teret kaptam ahhoz, hogy igazán alkothassak valamit. Ennek eredményeként sikerült felépíteni egy olyan korszerű, minőségi HR képzést, amelyet az üzleti HR világ is elismer (lásd 2020-as hazai és nemzetközi szakmai díjaink).  

 

Emellett abban is, hogy minden egyes félév, kurzus és óra alkotás, hiszen újraalkotjuk azok tartalmát. Az „újraalkotjuk” alatt azt értem, hogy Veletek, akik a kurzusaimon vesztek részt, tesszük ezt közösen. Hiszem ugyanis, hogy a jövő egyetemi oktatója a kurzusain legalább annyit, ha nem többet facilitál, mint amennyi időt információátadással tölt el. Az internet, a smart technológia, a webináriumok, szakmai portálok korában nem tekinthetnek a diákok a kurzusvezetőre és a kurzusvezető sem magára úgy, hogy ő az órán a tudás kizárólagos forrása. 

 

Alkotás az is, amikor megálmodunk egy képzés-fejlesztési programot, módszert, projektet, eseményt, együttműködést és megvalósítjuk. Ezzel új lehetőségeket teremtünk, új fejlődési utakat alkotunk, kapcsolódási pontokat, kapcsolatokat építünk vagy akár új szolgáltatásokat hozunk létre. S talán túlzottan naivnak és idealistának tűnhet, de szerintem a kollégáimmal együtt jövőt is alkotok – legalábbis szeretnék hinni ebben – azzal, hogy embereket gondolkodtatok el, késztetek vitára, gondolataik kifejtésére és formálom a látásmódjukat, szemléletüket. Másként nem látom értelmét annak, amit csinálok. 

 

V.R.: Oktatóként mik azok az értékek, amiket szeretnél átadni, képviselni?  

 

K.Zs.: Van jó pár, persze ez nem jelenti azt, hogy tökéletesen, vagy akár jól képviselem ezen értékeket, de törekszem rá és szeretném minél jobban átadni ezeket. Mindenekelőtt az önismeret, önreflexivitás és önfejlesztés fontosságát, hiszen ezek nélkül nehéz elérni egy egészséges önbecsülést és önbizalmat, mely alapja a világra való nyitottságnak és egy alapvető kölcsönös tiszteletnek, valamint olyan értékeknek, mint a korrektség, következetesség, transzparencia és etikusság. 

 

Ezeken túl a nyílt és őszinte kommunikációt (pozíciótól függetlenül), még akkor is, ha az nem mindig jóleső és esetleg konfrontációhoz, konfliktushoz vezet, vagy megítélnek miatta. Alapelvem, hogy egymással és ne egymásról, szemtől szemben és ne egymás háta mögött, egyenesen és kerülve az alattomosságot. Igen, emiatt túlzottan nyersnek tűnhetek, talán túl direkt és kevésbé diplomatikus is vagyok, de a játszmákat és az erő-, pozícióharcokat nem szeretem, mert idő-, energia- és egészségrablók. Így nem meglepő, hogy fontos érték számomra a partnerség, bevonás, diverzitás is, és a győztes-vesztes relációk helyett a win-win gondolkodás, erősítve a törekvést és kerülve a törtetést. Ugyanígy fontos az, ha tudunk és akarunk önállóan kritikusan gondolkodni és értelmesen dolgozni, ha tudunk lelkesedni és a minőséget tartjuk szem előtt a minimalista „készen van, ez is jó lesz” hozzáállás és a „sufnituning” megoldások helyett. 

 

Végül, de nem utolsó sorban a környezet és élővilág iránti tisztelet, amely alól a 21. században már nem lehet kibúvó senki számára (ez a saját jól felfogott érdekünk is). 

 

V.R.: Melyik a legnagyobb szakmai sikered?   

 

K.Zs.: Nehéz kérdés. Nagy szakmai sikernek tartom a két alkalommal elért legjobb oktató címet. A METU HR képzés modernizációját és eredményeként elnyert három szakmai díjat. Azt, hogy egy vidéki kisvárosból indulva, mindenféle multis vagy üzleti tapasztalat, tőke és kapcsolati háló nélkül négy év alatt sikeresen felépítettem egyéni vállalkozásomat (képzés-fejlesztés).  A legnagyobb szakmai sikeremet azonban nem tudom megmondani. Szerintem azt még nem értem el. 

2021. 04. 30.